Kérdése van? Tegye fel bátran! +36 30 552 7953
Üzletünk: NIKL Horgászbolt - 7020 Dunaföldvár, Kossuth tér 8.
Bemutatkozás

Bemutatkozás

Nikl Bélának hívnak, 1969. november 30.-án születtem Dunaújvárosban. Születésem óta Dunaföldváron, a Dunától pár lépésnyire élek párommal és gyermekeimmel.

A Duna közelsége lehetővé tette számomra, hogy legkedvesebb szenvedélyemnek a horgászatnak szenteljem minden szabadidőmet.

A horgászatot édesapám szerettette meg velem, 4 éves voltam mikor először elvitt magával az élő Dunára. Az első botom egy bambusz bot volt, amivel a keszegféléket próbáltam horogra csalni kisebb-nagyobb sikerrel. A pergetéssel 14 éves koromban próbálkoztam először, és annyira magával ragadott ez a fajta horgászmódszer, hogy azóta is ez a kedvencem.

Általában a Dunán, és a Duna egyik mellékágán a solti Kis-Dunán pergetek www.soltikisduna.hu, kedvenc halaim közé tartozik a süllő és a harcsa.

Mivel a horgászat az életem, úgy gondoltam, hogy megpróbálom ezt a hasznomra fordítani. Így történt, hogy 1999-ben megalapítottam cégemet, mely horgászfelszerelések forgalmazásával foglalkozik.

Az üzlet sikeres működésének köszönhetően, és a terjeszkedés reményében 2011 év végén létrehoztuk webáruházunkat, melynek egyik nem titkolt célja, hogy versenyképes árainkkal szolgáljuk ki meglévő, és leendő vásárlóinkat.

 Akik kedvet kapnak a Duna 1564-1520 fkm közötti szakaszán a különböző ragadozóhalak becserkészésére, forduljanak hozzám bizalommal, hasznos információkkal látom el Önöket.

Tisztelettel,
Nikl Béla