Két különálló hálózsák egyben! A ThermoMASTER egy forradalmi termék, ritkán tapasztalható tulajdonságokkal. Négy különálló rétegből áll, így extra vastag és meleg téli hálózsákként is használható, fagypont alatti hőmérsékleten is használható. A két belső réteg azonban teljes egészben kicipzározható, levehető, és így vékonyabb nyári hálózsákként használható partnere vagy barátja számára.
Tartós és vízálló külső szövetet használtunk, amely lehetővé teszi a szabadég alatt alvást esőben és nyirkos hideg éjszakákon is. Ezenfelül könnyen karbantartható, így egyszerűen letörölhető és szárítható. A hálózsák mindkét végén ujjakkal és egy erős, robusztus kapoccsal ellátott pánttal rögzíthető a horgászágyunkhoz, így a ThermoMASTER minden körülmény között stabilan helyezkedik el az ágyon.
Az összes belső réteg puha, barnaszínű fleece anyagból készül, amely kellemes tapintású és kivételesen meleg, így használója még szélsőséges hidegben is jól érzi magát benne. A fő cipzár a hálózsák mindkét oldalán nagy, masszív és nem akad el, így amikor kapása érkezik, csak le kell húznia a felső réteget és máris rohanhat a hal után. A másik oldalon műanyag biztonsági csattal rögzítheti a cipzárt. Az egyes rétegek között további finomabb cipzárak találhatók, amelyek lehetővé teszik bármelyik réteg használatát a külső körülményektől és személyes preferenciáitól függően. Minden cipzár vízálló szövetcsíkkal van bevonva, ami védi azokat az esőtől. A fejrészben található egy zseb, amely bármilyen kispárna elhelyezésére alkalmas.
A ThermoMASTER érdekes keki és fekete dizájnnal rendelkezik, feltűnő vörös-zöld grafikával. Pántokkal és húzózsinórral ellátott, tágas fekete táskába csomagolva kerül forgalomba.
Műszaki adatok:
Mérete: 210x90 cm
Csomagolási méretek: 62x40x40 cm
Súly: 6,8 kg
Webáruházunk a Magyar Posta Zrt csomagküldő szolgáltatásait veszi igénybe házhozszállítás esetén.
A megrendelt termékeket 7 munkanapon belül házhozszállítjuk. Amennyiben valamilyen oknál fogva erre mégsincs lehetőségünk, kollégáink e-mail - ben vagy telefonon értesíti Önt, hogy mennyit kell várni esetleg egy termékre és mennyiben módosul a megrendelt termék kiszállítási ideje. Amennyiben az ön által rendelt termékek közül valamelyik nincsen raktárkészletünkön és az importőrtől sem tudjuk az adott pillanatban beszerezni, Önnek lehetősége van arra hogy a hiányzó termék nélkül ( viszont minden esetben min. 5000.-), vagy cseretermékkel kérje a kiszállítást, illetve arra hogy rendelését lemondja.
Abban az esetben, ha mi elküldtük Önnek a megrendelt csomagot, és azt Ön 5 munkanapon belül nem veszi át, a csomagot automatikusan visszaküldi a szállító cég a címünkre. Előfordulhat, hogy Ön elutazott, nem kapott értesítőt, nem tartózkodott senki a megadott címen stb. Ilyen esetben ha Ön kezdeményezi, a csomagot a sikertelen kézbesítés szállítási költségének újbóli felszámításával elküldjük Önnek. De kizárólag akkor indítunk útnak ismét egy csomagot, ha annak ellenértékét bankszámlánkra átutalta és az jóváíródott. Webáruházunk fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben egy adott címről kétszer is visszajön egy csomag az adott névre és címre a jövőben NE küldjön több csomagot.
Házhozszállítás költségei
A Magyar Posta által kínált díjszabások:
Csomagautomatába, postapontra vagy postára kézbesítva: 990.-
Háznál történő kézbesítés esetén: 0-10 kg-ig bruttó 1990.-, 0-20 kg-ig bruttó 2990.-, 20-40 kg-ig bruttó 5990.- Ft. / darab.
29.990 Ft felett a házhozszállítás ingyenes!
Ajándékutalvány postázási költség: 990 Ft. Önmagában ajándékutalványt csak előreutalás után áll módunkban kipostázni. (Egyéb termékekkel együtt történő vásárlás esetén a házhozszállítás költségei irányadóak)
Csomagolási költséget nem számítunk fel!
Élő csali kizárólag személyes átvétellel rendelhető!